Générateur hongrois de faux textes aléatoires

szinész akartam lenni felszentelt szerzetes létemre.Már fel is léptem Rimaszombaton, már énekeltem is fehér nadrában, lakkcsizmában és koszperddel a derekamon a szinpadon.Nincsen olyan operette, amelyet ne ismernék, a hangomat pedig, azt hiszem, igy is, beszéd közben megítélheti, uram.

kacagást ő már halotta valahol, valaha Igen, így kacagott Anna, a szép, telikeblü és kövérkés Anna, ott abban a szűk, csöndes utcácskában, amikor estenden a fiatal tanárokkal sétálgatott.A félhomályos utcácskában ugyancsak így csendült fel az a régen hallott női viháncolás és Szindbád képzeletében megjelent két gömbölyü és fehér női térd, amelyet hajdanában a fehér függöny mögül látott.

Mintha most is látná maga előtt a bakon a főerdész piros fülét és arcát, valamint zuzmarás bajszának a hegyét.Hirtelen a pörkölt dió szaga, valamint a friss kalács illata ütötte meg az orrát Persze, persze, akkor, huszonöt esztendő előtt karácsony volt, amikor ezen a tájon utazott és a szüleihez igyekezett az ünnepi napokra.

algimnáziumi igazgató, kemény fekete kalapját kezében vízszintes vonalba felemelve, olyanformán lépkedett Szindbád mellett, mintha a tánciskola nevezetességeit készülne magyarázni.A kishegedű, amely eddig egyhangú zenével cincogott, bizonyos időre elhallgatott, amíg egy kistermetű és kövérkés, hármastokáju és szürke katonatiszt-nadrágos férfiucska tiszteletteljesen meghajolt az igazgató és Szindbád előtt.

Vonatra ült, éjjel-nappal utazott vasuti kocsiban, végül szánon, melyet három ló vont, mert hiszen nem messzire volt ide az orosz határ.A csengők csörögtek a lovak szerszámján, amint az öles hóval borított országuton, a széles fensikon Szindbáddal nyargaltak.

feketéllettek a falak mentén, mint a varjak estenden az őszi erdő ritkuló fáin. A szülők mondta ünnepélyesen a direktor és a kalapjával félkört írt le a levegőbe.A hangulat tagadhatatlanul feszes és ünnepélyes volt az idegen vendég jelenlétében.

Irmának még egy érdekessége volt.Mintha kissé kancsalított volna a szemével, de ez csak akkor lett láthatóvá, midőn erősen a Szindbád szemébe nézett.Az egyik szeme, a balszeme furcsán, titokzatosan, ingerlően, mintha érzékien mosolygott volna akkor is, midőn a másik szeme komoly, harmatos és mélázó tekintetü volt.

nagyvárosi emberek, tudjuk, hogy micsoda válogatott élvezetek vannak a nagyvárosban.A pompás szinházi előadások, hangversenyek, a bálok Egyrészt baj volt az is az én esetemben, hogy Rimaszombatban nyilvános bálban táncoltam egy bizonyos kéteshirü hölgygyel, hogy el ne felejtsem.

Ezért maradt el a csók De később, miután senkinek sem hallatszott kopogó lépte a lakatlan emeleten, a halott leányka lábához került és a fehér báli cipő felett kissé megemelintette a fodros szoknyácskát a fehérharisnyás, mereven egymás mellé helyezett bokák fölött.

Fölmentek a létra tetejére, hogy a a másik oldalon ismét leszálljanak. Nézze dörmögte az algimnáziumi igazgató egyiken sincs ám nadrág A leánykák ügyetlenül, sikongatva, nevetve másztak föl és le a létrán.Ferenc gyakran nyitva felejtette a száját, amint a magasba meredt, az igazgató pedig állandóan döfködte a könyökével Szindbád oldalát.

fehér szoknyácskák, térdecskék, combocskák sejtelmesen villogtak a létra magasságában Szindbád csak akkor, egyetlenegyszer nézett erősen a magasba, midőn Annára, a telikeblü, nevetgélő Annára került a létramászás sora.Akkor elpirulva a magasba nézett és a gömbölyü térdek, amelyeket látott, erős hullámzásba hozták a vérét.

Olyan viharosan keringett körül a teremben, hogy mindig attól kellett félni, hogy táncosnőjével együtt felborul.Amig egyszer végre csakugyan megcsuszott mint későbben mondta szándékosan és estében a táncosnő térdébe, bokájába kapaszkodott.

Tehát ezért vagyok itt, az isten háta mögött, ahol soha az életbe többé szinházat nem láthatok Ferenc barátom az itallal van megakadva, harmadik társunkról, az öregről ne is beszéljünk mondta a direktor és különös mozdulatot tett a kezével a homloka körül.

messzi tengereket bejárt hajós, nem találván többé ismeretlen országokat kifeszíti vitorláját, hogy hazájába visszatérjen úgy indult el Szindbád keresni az ifjukori emlékeit.Mintha mégegyszer akarná kezdeni élete regényét Mintha uj és ismeretlen érzéseket keresne Utja most egy alföldi akácfás városkába vezette, ahol a temető a dombon volt, amely dombot a nagyzoló kisvárosiak hegynek neveztek.

Igen, ő volt az, Anna a régi szép, kacér és nevetgélő Anna vagy legalább is a leánya.Fritz, midőn izzadó üstökét törölgetve, későbben megállott Szindbád mellett, mindenben megerősítette a hajós föltevését.Igen, az a bizonyos régi Anna, a városkapitány leánya, férjhez ment, amott ül a sarokban, abban a fekete viklerben és a leányát, a táncosnőt, ugyancsak Annának hivják.

Balról, a folyó tulsó partjáról egy darabig sötét, szinte gyászfekete fenyveserdő kiséri a csengős szánt.A fenyves teteje fehér a leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő tájakat, ahová a fák sürüsége miatt még a hó sem esik be.

emlékezett Szindbád, hogy az ő ifjukorában a polgármesternek, a postamesternek, a kapitánynak és mindazoknak az uraknak, akik valamit számítottak a kis határszéli városkában, egytől-egyig ó-spanyol bajuszuk, Lubomirski-arcuk volt.

Kezével hevesen tapsolni kezdett és a fejével integetett a kis táncmesternek Kezdjük már.Az idő későre jár kiáltotta.A kis hegedü elhallgatott és bizonyos izgalom futott végig a termen.Az algimnázium igazgatója most gyorsan karonfogta Szindbádot, mielőtt Fritz megelőzhetné és a fülébe sugta Jöjjön, Szindbád úr, a legjobb helyre vezetem, ahonnan mindent láthat.

abban a tánciskolában kérdezte. Tulajdonképpen semmi sincs felelt alattomosan mosolyogva az algimnáziumi igazgató. A leányok, asszonyok táncolnak, mi meg nézzük a dolgot.Valahogyan eltelik az idő És ez a legfontosabb.

mulva meg is halt.Szindbád akkor már nem a városkapitánynál volt kosztosdiák, hanem a jegyzőnél és természetesen eljött látogatni a halottat.A halott Mária fehér ruhában és fehér cipőben feküdt a koporsóban és ekkor éppen senki sem volt a halott mellett odafent a lakatlan emeleten, ahol tavaly zsákokban tartották a lovaknak való abrakot.

igazgató csöndesen mosolygott, Ferenc a poharába nézett borostás, szomorkás, elhidegült arcával. A nőkkel kezdte a direktor és hangja szinpadiasan csengett úgy vagyunk, Szindbád úr, hogy sehogy se vagyunk.Az ördög vinné el, nekünk itt semmi szórakozásunk sincs.

tánciskolánk nyomába sem léphet a legkisebb pesti mulatságnak sem.De, uram, gondoljuk meg, hogy a Kárpátok között vagyunk, közel a határszélhez, a legkisebbnek is örülnünk kell A tánciskola hamisan hunyorított ekkor a direktor nálunk az, ami Rimaszombatban az Eldorádó-kert volt.

Verekedett verekedőkkel, másnap gyáván meghunyászkodott.Igy mulott Szindbádnak, a hajósnak az élete, amig végre elérkezett ahoz az időszakhoz, midőn sem a jelen, sem a jövő már nem izgatta gondolkozásra, álmodozásra, hanem a mult, a régen elmult ifjusága.

folyócska titokzatosan surrant tova a kertek alatt, mint egy nesztelen járásu éjjeli vándor, aki senkit sem akar fölébreszteni a városban, amely mellett elvonul bujdosó utjában.A folyón tul, nagyon messzire egy téglagyár kéménye emelkedett a sötétségben, még távolabb, a töltésen lassan, meggondoltan, egyhangu zörgéssel gurult a tehervonat, piros lámpása, mint bolygó lidércfény a messziségben.

főerdész úrnak olyan piros volt a bekecse, mint a forrázott rák szine, akkoriban ez volt a legszebb bekecs a Kárpátok alatt És ime, a pohos toronynak dereka, amint a völgyből amott kibontakozik, éppen olyan piros szinü, mint a régi bekecs volt.

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Esténként kipirulva, heveskedve és pörlekedve jött haza az ablak alatti sétából.Gyorsan levetkőzött és nem törődött vele, hogy a szomszédszobából Szindbád lesi őt vetkezés közben Ah, a fehér, kerek térdekre ime most is emlékezik.

Talán az anyák nézegették sokat a kőben és olajban megörökített jeles grófot vagy még előbbről, nemzedékekkel előbbről datálódik ez a nagy hasonlatosság, amint például a kurucok Lőcsén való időzésekor csupa kis kuruckapitányt szültek az anyák Szindbád magában csak annyit konstatált, hogy az öreg fogadós fehér hajával, élénk, figyelő, kerek szemével és lecsüngő, széles bajszával olyanforma, amilyen a háromszáz év előtti Lubomirski lehetett öregember korában pedig, mint kiderült, az öreg fogadós születésére nézve nem is volt idevalósi, felnőtt korában költözött be a Krakkói kalapba.

Meglehet, gondolta Szindbád, hogy a világ kezdete óta azon a helyen állott a létra, senki sem akart ujító lenni a városkában.Nos, mint említém, Szindbád megjelenése méltóságteljes és tiszteletreméltó volt.Az algimnáziumi igazgató szinpadias lépésekkel és bizonyos ünnepélyességgel vezette őt karjánál fogva, míg Ferenc a hátuk mögött sunyi mosollyal kullogott.

évben jártak erre utazók, turisták voltak és alföldi tanítók, a Krakkói kalappal nagyon meg voltak elégedve.Szindbád az ablaknál állott és szórakozottan, elgondolkozva nézegette az előtte elterülő piacteret.Igen, erre járt az algimnáziumba, rövidszáru csizmácskái itt kopogtak a kivájt köveken és a toronyban, ahol harangozott, bizonyára megtalálná a nevét valamelyik korhadt gerendán vagy a mennyezeten Szindbád, a hajós Szinte kedve lett volna a toronyba felmenni most.

Itt-ott a hegyhátak nyergében olyan ragyogó fehérségünek látszik a Kárpát hava, mintha nem is hó volna az, hanem valami természeti csoda.Az olvasztott acélnak van ilyen szine néha éjszaka, mély, sötét hegyek között a vashámorban.A hegyek kéksége pedig megközelíti a tenger kékségét, amidőn Trieszt felé jövet, késő őszi délután megpillantjuk a vasuti kocsi ablakából az Adriai-öblöt.

kereszten, balról, egy vén fekete varju ült, mint hajdanában.Szindbád, aki az unalom és idegesség elől ragyogó estéjü Budapestről e nagy téli időben elutazott, ilyenformán érkezett meg egy napon a határszéli városkába, ahol vastag hóréteg alatt régi emeletes házikók huzódnak meg szorosan egymás mellett, mintha fáznának a hidegben.

Piros a torony hasa, mint jezsuita generálisnak a köntöse, akinek képét ugyan hol is látta valaha, valamikor Ah, megvan.A kis városkában, az algimnáziumhoz tartozó régi kolostorban, a hosszu, félhomályos folyosón, ahol annyi tömérdek régi papnak az arcképe derékig, olajban függ egymás mellett.

vöröshaju doktor szórakozottan felelt Az a vén skatulya csak azért van itt, hogy a mulatságunkat rontsa Habár, a multkor ő maga is felmászott a létrára.Tudod, az öregasszonyok versenyében Az igazgató, aki némileg féltékeny szemmel nézte Fritz és Szindbád beszélgetését, csakhamar életjelt adott magáról.

Ezért nem lehet Ferencet többé megmenteni az italtól, sem az öreget Nincs kaszinónk, nincs szinházunk, nincs semmi, semmi szórakozásunk Esténként vagy odahaza ülünk, vagy a tánciskolába megyünk, a szigetre A tánciskolába kiáltott fel Fritz, a vöröshaju doktor és furcsán mosolygott.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

hóval borított, befagyott folyón csak itt-ott akadt falvak közelében valamely kékesszinü lék, amelyben kivillant a folyó acélos vize, amint fagyosan, frissen suhant tovább a jegek alá.A néma, néptelen, mozdulatlan tájon utazó Szindbádnak mégis jólesett az a gondolat, hogy mellette, a mély partok között, versenyt utaznak szánjával a folyó és a hideg habok, a pisztránghalak a falvak alatt a jég alól kipillantanak a folyóba vágott lékeken és ismerősen látják viszont fenn az országúton a háromlovas szánt, amely órákon, mértföldeken át követte a folyó futását.

érezte, hogy itt volt boldog, itt, ebben a csöndes, félig középkorias városkában, ahol van egy utca, amelynek elején és végén bolthajtásba hajlanak a házak.A bolthajtás felett ablakok vannak és egy ilyen ablak mögött lakott valamikor ő Egy cserép virágot helyezett Anna kisasszony az ablakra, valamint ott hevertek az iskolakönyvek is.

Vajjon hová tették a zabos zsákokat kérdezte magában Szindbád. Tehát senki sem volt az emeleten akkor, midőn Szindbád, az egy esztendővel öregebbé vállott diák, a halott Máriát meglátogatta.És a fehérruhás, fehérarcu leánykát meglátván, furcsa gerjedelmek ébredtek fel az ifjuban.

Látott halált, látott születést, esküvőt, házasságtörést és gyilkosságot az erdőben.Egyszer sirt is, pénz miatt véres könnyet sirt és titokban segített a szegényeken.Imádkozott elhagyott kis templomban és orvgyilkosságot forgatott a fejében ellensége ellen.

legkisebb, Mária, tanulópajtása volt Szindbádnak.Igen, abban a házban, a lakatlan emeleten, ahol az üres szobákban zsákokban rozst és kukoricát tartottak, abban a sötét emeleti szobákban tanulgattak esténkint faggyu-gyertya fénye mellett.

utazott Szindbád, a hajós, egy télen a kárpáti fensikon, mindig felfelé, észak felé, mintha egyenesen a Kárpát kellős közepébe akarna felvágtatni csengős lovaival.A meredek hegyek mind fehérebbek lettek, mint az öregember szakálla és haja, amint megközelítjük.

Szindbád amely álnév még abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit olvasgatták és maguknak hősöket választottak a rege alakjaiból megnövekedett, széles vállu, deresedő férfiu lett, midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjukora emlékeit.

kancsisága a leánykának akkor még öntudatlanul igézte meg Szindbádot, későbben, évek multával már sokkal öntudatosabban közeledett a kancsal nőkhöz. Nem ismerik azok a szemnek izgató és titokzatos játékait, akik hibás szemü nöbe még nem voltak szerelmesek A négyesnek vége lett és egy teljes esztendő mulott el forró, érzéki levelezés közepette.

Tisztelt Szindbád ur mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas termetü zöld cserépkályha előtt foglalatoskodó ráncos szoknyás tót cselédleányra egy jóságos pillantást vetett a Krakkói kalapnál megtalál mindent, amit szeme, szája akar.

Ebben az időben csupán ennyi intelligencia volt a Krakói kalapban együtt.Az orvosról csakhamar kiderült, hogy hajdani iskolatársa volt az algimnáziumban Fritznek hivták.Szindbád többre nem tudott emlékezni, bár az orvos mindenféle kalandokat, nagyszerü jeleneteket emlegetett a multból.

diákok egyre-másra bukdácsoltak az ellenséges létra körül, míg a falak mellett a szülők morogva dugták össze fejüket.A fekete kendőket és fekete süvegeket.A lovag hiába kopogott erélyesen hegedűje hátán, a tánc sehogy sem akart rendes medrébe igazodni.

Midőn ismét felpillantott, a vörösdereku tornyot már annyira utolérték, mert eleinte úgy látszott, hogy az távolodik előlük az országút kanyarulatai miatt hogy Szindbád megláthatta a torony havas sisakján sétálgató fekete varjakat és csókákat.

szinültig megrakott ágy állott a csúcsíves toronyszobában és az ágyakból olyan dohos szag ömlött ki, mintha Rákóczi Ferenc lett volna az utolsó vendég, aki bujdosásában a Krakkói kalapnál megszállott.A két ablak között egy medvebőr bundás, aranyláncos, széles, ó-spanyolos bajuszu férfiu arcképe, aki structollas kalapja alól figyelmes tekintettel fogadta a belépőket.

Szindbádot a létra mellé vitte és titokzatosan a magasba mutatott.A mulatság nyomban kezdetét vette, amikor az igazgató másodszor tapsolt.Fritz valamely indulót kezdett fütyülni és a leányok tánclépésben kergetőztek a szobában.Amikor a termet körülfutották, egyenkint a szárnyas, kétlábon álló létrához szaladtak és gyorsan felkapaszkodtak a létra széles fokain.