Générateur hongrois de faux textes aléatoires

Nyár volt akkor és harmatos volt az éjszaka.A kis vasuti állomás pislogó lámpásaival csakhamar elmaradt Szindbád mögött, amint felöltőjébe burkolózva, hosszu álmodozó lépésekkel megindult az akácfák között, a homokos uton.Midőn az ut fordulójánál hátranézett, még látta a messzi vasuti sinek mentén a váltó-lámpás zöld szemét utána tekinteni, mintha a nagy fekete éjszakában csupán ez az egy szem volna csak arra kiváncsi, hogy mit is akarhat Szindbád a városkában, amely sötéten, álomba merülten tünedezett fel a homályba borult akácfák mögött.

vöröshaju doktor szórakozottan felelt Az a vén skatulya csak azért van itt, hogy a mulatságunkat rontsa Habár, a multkor ő maga is felmászott a létrára.Tudod, az öregasszonyok versenyében Az igazgató, aki némileg féltékeny szemmel nézte Fritz és Szindbád beszélgetését, csakhamar életjelt adott magáról.

utazott Szindbád, a hajós, egy télen a kárpáti fensikon, mindig felfelé, észak felé, mintha egyenesen a Kárpát kellős közepébe akarna felvágtatni csengős lovaival.A meredek hegyek mind fehérebbek lettek, mint az öregember szakálla és haja, amint megközelítjük.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

Beszéltem már neked az Eldorádó-kertről, Fritz Szindbád megjelenése a tánciskolában méltóságteljes és tiszteletreméltó volt.Nagy, félhomályos szálában volt a tánciskola, két-három petroleum-lámpás pislogott buskomoran a falakon és a terem közepén magas, kétszárnyu létra állott, amelyet még a tűzoltók báljáról felejtettek itt.

Szindbád ugyanis elérkezett életének ahoz a korszakához, amidőn körülbelül már mindent megpróbált, ami az életben kellemes vagy kellemetlen.Vitorlázott a messzi tengereken és érintett ismeretlen szigetországokat Volt gazdag és volt szegény.

fekete köntösü szerzetesek között szinte kivirít a jezsuita generális piros kabátja.Vagy talán valami régi pápa képe volt az Incéé vagy Benedeké A lovak várost szimatolván, a kocsis az utazás végcélját tudván, gyorsan viszik a szánt a piros dereku torony felé, amig Szindbád régen látott képeken gondolkodik.

Szindbádnak szerencséje volt a fogadóssal, akinél megszállott a Krakkói kalaphoz címzett fogadóban.A fogadós régi ember volt a régi fogadóban bizonyára olyan emberekre is emlékezik, akikre már én sem emlékezem, gondolta magában Szindbád, amint a keskeny csigalépcsőn felfelé botorkált a szobájába, amelyet számára kijelölt a gazda.

Olyan viharosan keringett körül a teremben, hogy mindig attól kellett félni, hogy táncosnőjével együtt felborul.Amig egyszer végre csakugyan megcsuszott mint későbben mondta szándékosan és estében a táncosnő térdébe, bokájába kapaszkodott.

hónap mulva titkos, göndörkés, acélkék hajszálakat kapott levélben Szindbád a messzi vidéki városkából két hónap multával pedig pontosan megállapodtak, hogy éjszakára Szindbád megérkezik a vonattal az ismeretlen városkába.

Valaki valahol csiklandósan, hosszan, vigan felnevetett a félhomályban, mintha egérke szaladt volna végig a hátán A különös, izgató és titkos kacagás Szindbád füléhez ért és a hajós meglepetten, csodálkozva emelte föl a fejét.

Itt-ott a folyó tulsó partján behavazott kis falvak, kicsinynek tetsző templomtornyok maradoztak el, egy léknél a folyó hátán három vörösszoknyás asszony ruhát sulykolt, majd egy magányos kuvasz ment keresztül a folyó jegén.A szeles, jéghideg levegőben Szindbád pokrócok és bundák között arra az időkre gondolt, midőn kis diák korában erre legelőször utazott és a főerdész tüzes lovait maga hajtotta és az útra jól beborozott a késmárki vendégfogadóban.

kereszten, balról, egy vén fekete varju ült, mint hajdanában.Szindbád, aki az unalom és idegesség elől ragyogó estéjü Budapestről e nagy téli időben elutazott, ilyenformán érkezett meg egy napon a határszéli városkába, ahol vastag hóréteg alatt régi emeletes házikók huzódnak meg szorosan egymás mellett, mintha fáznának a hidegben.

fehér szoknyácskák, térdecskék, combocskák sejtelmesen villogtak a létra magasságában Szindbád csak akkor, egyetlenegyszer nézett erősen a magasba, midőn Annára, a telikeblü, nevetgélő Annára került a létramászás sora.Akkor elpirulva a magasba nézett és a gömbölyü térdek, amelyeket látott, erős hullámzásba hozták a vérét.

Némely fiuból nem is látszott egyéb, mint egy pár szélestalpu bakancs És a leányok haja egy ágba fonva, röpköd a fordulóknál.A fal mellett, ahol padok és székek állottak, bundába, télikabátba öltözött nők és férfiak csoportja látszott.

végre az ajtón havas vállal és havas sapkában besietett Fritz, a vöröshaju doktor és észrevevén a fagyos hangulatot, teli hangon felkiáltott Eh, mit Csak egy régi pajtásom Aztán, hogy a jó példával járjon elől, télikabátban, sapkában, havasan és fagyosan, a terem közepére rugtatott és egy félszeg diákocska kezéből elkapva a táncosnőt, lármásan, tüzesen, csizmájával erősen kopogva, járni kezdte az éppen soron levő lengyelpolkát.

Igen, ő volt az, Anna a régi szép, kacér és nevetgélő Anna vagy legalább is a leánya.Fritz, midőn izzadó üstökét törölgetve, későbben megállott Szindbád mellett, mindenben megerősítette a hajós föltevését.Igen, az a bizonyos régi Anna, a városkapitány leánya, férjhez ment, amott ül a sarokban, abban a fekete viklerben és a leányát, a táncosnőt, ugyancsak Annának hivják.

kakadufrizura vízszintes vonalba került és a Pajacsevics-nadrág egyik szára hátrafelé csusszant Aztán felemelkedett a szürkülő pomádés fej és a hármas toka méltóságosan elhelyezkedett a kemény galléron. Ez volt lovag Bresztóczky sugta az algimnáziumi igazgató.

Tisztelt Szindbád ur mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas termetü zöld cserépkályha előtt foglalatoskodó ráncos szoknyás tót cselédleányra egy jóságos pillantást vetett a Krakkói kalapnál megtalál mindent, amit szeme, szája akar.

tánciskolánk nyomába sem léphet a legkisebb pesti mulatságnak sem.De, uram, gondoljuk meg, hogy a Kárpátok között vagyunk, közel a határszélhez, a legkisebbnek is örülnünk kell A tánciskola hamisan hunyorított ekkor a direktor nálunk az, ami Rimaszombatban az Eldorádó-kert volt.