Générateur hongrois de faux textes aléatoires

igazgató csöndesen mosolygott, Ferenc a poharába nézett borostás, szomorkás, elhidegült arcával. A nőkkel kezdte a direktor és hangja szinpadiasan csengett úgy vagyunk, Szindbád úr, hogy sehogy se vagyunk.Az ördög vinné el, nekünk itt semmi szórakozásunk sincs.

kereszten, balról, egy vén fekete varju ült, mint hajdanában.Szindbád, aki az unalom és idegesség elől ragyogó estéjü Budapestről e nagy téli időben elutazott, ilyenformán érkezett meg egy napon a határszéli városkába, ahol vastag hóréteg alatt régi emeletes házikók huzódnak meg szorosan egymás mellett, mintha fáznának a hidegben.

Szindbád még azzal vissza is térhet.Szindbád megkerülte a templomot és végigment egy kis térségen.Igen, ott van a patika a sarkon és balról a cukrász.A kis város éjfélutáni álmában csöndesen szuszogott körülötte.Már elérte azt a kis közöcskét is, ahol egymásra boruló fák között visz az ut a folyócska felé A kalapját levette a fejéről és egyszerre úgy érezte, hogy a szive megint úgy dobogott, mint husz esztendővel ezelőtt dobogott.

gyertyát Janka öntötte. Mária füzetes rémregényeket olvasott és ijedten egymásra néztek, amidőn a szél végigdudált a sötét emeleten.Ugyancsak onnan az emeleti szobából hallgatták néha Anna csiklandós kacagását odalent az utca sötétjében és a fiatal tanárok dörmögő hangját.

Szindbád azon vette észre magát, hogy a szive a szokottnál rendetlenebbül dobog és tekintete állandóan azt a kövérkés, nevető leányt keresi Derék leány.Olyan kemény lábikrája van, mint a kő mormogta a vöröshaju Fritz. És az anyja kérdezte Szindbád.

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Fritz vidám bizalmaskodással csapott a Szindbád vállára Te, gyere el estére a tánciskolába.Az életedben még úgy soha sem mulattál, pedig eleget mulattunk együtt valamikor.Emlékszel, amikor krumplit loptunk a földeken Az igazgató csöndesen köhintett Azt hiszem, hogy Szindbád úr már jobban is szórakozott életében, mint a mi tánciskolánkban lehet szórakozni.

Fölmentek a létra tetejére, hogy a a másik oldalon ismét leszálljanak. Nézze dörmögte az algimnáziumi igazgató egyiken sincs ám nadrág A leánykák ügyetlenül, sikongatva, nevetve másztak föl és le a létrán.Ferenc gyakran nyitva felejtette a száját, amint a magasba meredt, az igazgató pedig állandóan döfködte a könyökével Szindbád oldalát.

Ezért nem lehet Ferencet többé megmenteni az italtól, sem az öreget Nincs kaszinónk, nincs szinházunk, nincs semmi, semmi szórakozásunk Esténként vagy odahaza ülünk, vagy a tánciskolába megyünk, a szigetre A tánciskolába kiáltott fel Fritz, a vöröshaju doktor és furcsán mosolygott.

torony, mint egy nagy, barna, idegen katona nézett szembe Szindbáddal a nyári éjszakán az akácok felett és a földszintes házak meglapulva menekülnek a katona lábához, mint akkor, egyszer, régen, sok esztendővel ezelőtt, midőn a fiatal Szindbád nyári éjszaka a városkába jött.

főerdész úrnak olyan piros volt a bekecse, mint a forrázott rák szine, akkoriban ez volt a legszebb bekecs a Kárpátok alatt És ime, a pohos toronynak dereka, amint a völgyből amott kibontakozik, éppen olyan piros szinü, mint a régi bekecs volt.

völgybe lefelé ereszkedve, látta a kéményeket és tűzfalakat, mint megannyi orgonasipokat.A piactéren a kerekes kút hó-házikójában álldogál és a pohos toronyban delet kezdenek harangozni.De a harangok hangjára már nem emlékezett A Poprád, amely idáig hűségesen elkisérte, mint egy csavargó kutya, elandalgott a távoli rekettyés berkek felé, mintha azt hinné, hogy még mindég medvebőr-süvegü katonák állanak a városka kapujánál, akik a passzust kérik az utazótól.

Beszéltem már neked az Eldorádó-kertről, Fritz Szindbád megjelenése a tánciskolában méltóságteljes és tiszteletreméltó volt.Nagy, félhomályos szálában volt a tánciskola, két-három petroleum-lámpás pislogott buskomoran a falakon és a terem közepén magas, kétszárnyu létra állott, amelyet még a tűzoltók báljáról felejtettek itt.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

leánykák után néhány feketeruhás asszonyság is nekiindult a létrának, de az igazgató akkor már karonfogta Szindbádot. Ők is produkálni akarják magukat az idegen úr előtt mondta. Főzze le őket.Hagyjuk itt őket Szindbád térdig érő hóban ballagott a direktorral a szigetről a város felé.

Irmának még egy érdekessége volt.Mintha kissé kancsalított volna a szemével, de ez csak akkor lett láthatóvá, midőn erősen a Szindbád szemébe nézett.Az egyik szeme, a balszeme furcsán, titokzatosan, ingerlően, mintha érzékien mosolygott volna akkor is, midőn a másik szeme komoly, harmatos és mélázó tekintetü volt.

évben jártak erre utazók, turisták voltak és alföldi tanítók, a Krakkói kalappal nagyon meg voltak elégedve.Szindbád az ablaknál állott és szórakozottan, elgondolkozva nézegette az előtte elterülő piacteret.Igen, erre járt az algimnáziumba, rövidszáru csizmácskái itt kopogtak a kivájt köveken és a toronyban, ahol harangozott, bizonyára megtalálná a nevét valamelyik korhadt gerendán vagy a mennyezeten Szindbád, a hajós Szinte kedve lett volna a toronyba felmenni most.

Meglehet, gondolta Szindbád, hogy a világ kezdete óta azon a helyen állott a létra, senki sem akart ujító lenni a városkában.Nos, mint említém, Szindbád megjelenése méltóságteljes és tiszteletreméltó volt.Az algimnáziumi igazgató szinpadias lépésekkel és bizonyos ünnepélyességgel vezette őt karjánál fogva, míg Ferenc a hátuk mögött sunyi mosollyal kullogott.

papok közül csak az igazgató beszélt.Sovány, csinos emberke volt, élénk, villogó, életvidám szemmel és bizonyos előljárós fensőbbséggel. Mi ebben a kolostorban büntetésből vagyunk, uram.A rend ide, a határszélre azokat a rendtagokat helyezi, akiket valami okból meg akar büntetni.

Itt-ott a hegyhátak nyergében olyan ragyogó fehérségünek látszik a Kárpát hava, mintha nem is hó volna az, hanem valami természeti csoda.Az olvasztott acélnak van ilyen szine néha éjszaka, mély, sötét hegyek között a vashámorban.A hegyek kéksége pedig megközelíti a tenger kékségét, amidőn Trieszt felé jövet, késő őszi délután megpillantjuk a vasuti kocsi ablakából az Adriai-öblöt.

Verekedett verekedőkkel, másnap gyáván meghunyászkodott.Igy mulott Szindbádnak, a hajósnak az élete, amig végre elérkezett ahoz az időszakhoz, midőn sem a jelen, sem a jövő már nem izgatta gondolkozásra, álmodozásra, hanem a mult, a régen elmult ifjusága.

hónap mulva titkos, göndörkés, acélkék hajszálakat kapott levélben Szindbád a messzi vidéki városkából két hónap multával pedig pontosan megállapodtak, hogy éjszakára Szindbád megérkezik a vonattal az ismeretlen városkába.

hóval borított, befagyott folyón csak itt-ott akadt falvak közelében valamely kékesszinü lék, amelyben kivillant a folyó acélos vize, amint fagyosan, frissen suhant tovább a jegek alá.A néma, néptelen, mozdulatlan tájon utazó Szindbádnak mégis jólesett az a gondolat, hogy mellette, a mély partok között, versenyt utaznak szánjával a folyó és a hideg habok, a pisztránghalak a falvak alatt a jég alól kipillantanak a folyóba vágott lékeken és ismerősen látják viszont fenn az országúton a háromlovas szánt, amely órákon, mértföldeken át követte a folyó futását.

Talán az anyák nézegették sokat a kőben és olajban megörökített jeles grófot vagy még előbbről, nemzedékekkel előbbről datálódik ez a nagy hasonlatosság, amint például a kurucok Lőcsén való időzésekor csupa kis kuruckapitányt szültek az anyák Szindbád magában csak annyit konstatált, hogy az öreg fogadós fehér hajával, élénk, figyelő, kerek szemével és lecsüngő, széles bajszával olyanforma, amilyen a háromszáz év előtti Lubomirski lehetett öregember korában pedig, mint kiderült, az öreg fogadós születésére nézve nem is volt idevalósi, felnőtt korában költözött be a Krakkói kalapba.

Furcsa, hogy semmi sem változott azóta.A gyep, melyre lép, éppen olyan selymes és neszfogó, mint akkor volt.És balról egy kerti házból világosság szüremlett ki most is, mint akkor Ez a világosság akkor megijesztette és emlékszik, az első szava az volt Irmához, aki pontosan várta, hogy miért van világosság amott a távoli, kerti házban.

Szindbád ugyanis elérkezett életének ahoz a korszakához, amidőn körülbelül már mindent megpróbált, ami az életben kellemes vagy kellemetlen.Vitorlázott a messzi tengereken és érintett ismeretlen szigetországokat Volt gazdag és volt szegény.

Tisztelt Szindbád ur mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas termetü zöld cserépkályha előtt foglalatoskodó ráncos szoknyás tót cselédleányra egy jóságos pillantást vetett a Krakkói kalapnál megtalál mindent, amit szeme, szája akar.

Szindbádnak szerencséje volt a fogadóssal, akinél megszállott a Krakkói kalaphoz címzett fogadóban.A fogadós régi ember volt a régi fogadóban bizonyára olyan emberekre is emlékezik, akikre már én sem emlékezem, gondolta magában Szindbád, amint a keskeny csigalépcsőn felfelé botorkált a szobájába, amelyet számára kijelölt a gazda.

akkor, jogász-ifju korában, még soha sem látott barna árnyékot leányajak felett és a négyesben, mialatt a csizmák és cipők hatalmasan kopogtak körülöttük a görbe padlón és a leányok, fiatalasszonyok fehér ruhája alól furcsa izzadságszag terjedt, nyomban eljegyezte magát Irmával.

Némely fiuból nem is látszott egyéb, mint egy pár szélestalpu bakancs És a leányok haja egy ágba fonva, röpköd a fordulóknál.A fal mellett, ahol padok és székek állottak, bundába, télikabátba öltözött nők és férfiak csoportja látszott.