Générateur hongrois de faux textes aléatoires

Tehát ezért vagyok itt, az isten háta mögött, ahol soha az életbe többé szinházat nem láthatok Ferenc barátom az itallal van megakadva, harmadik társunkról, az öregről ne is beszéljünk mondta a direktor és különös mozdulatot tett a kezével a homloka körül.

igazgató csöndesen mosolygott, Ferenc a poharába nézett borostás, szomorkás, elhidegült arcával. A nőkkel kezdte a direktor és hangja szinpadiasan csengett úgy vagyunk, Szindbád úr, hogy sehogy se vagyunk.Az ördög vinné el, nekünk itt semmi szórakozásunk sincs.

algimnáziumi igazgató, kemény fekete kalapját kezében vízszintes vonalba felemelve, olyanformán lépkedett Szindbád mellett, mintha a tánciskola nevezetességeit készülne magyarázni.A kishegedű, amely eddig egyhangú zenével cincogott, bizonyos időre elhallgatott, amíg egy kistermetű és kövérkés, hármastokáju és szürke katonatiszt-nadrágos férfiucska tiszteletteljesen meghajolt az igazgató és Szindbád előtt.

Szeretett hajadonokat és érett asszonyokat.A legjobb borból ivott és fillér nélkül is ődöngött.Volt hódítóan egészséges és volt beteg és szomoru.A haja egyszerre fehéredni kezdett és akkor bölcs lett Szindbád.De midőn a legbölcsebb volt, akkor is szeretett nagyokat kurjantani éjjel a borosasztalnál, a tánc-zene hangjainál.

Esténként kipirulva, heveskedve és pörlekedve jött haza az ablak alatti sétából.Gyorsan levetkőzött és nem törődött vele, hogy a szomszédszobából Szindbád lesi őt vetkezés közben Ah, a fehér, kerek térdekre ime most is emlékezik.

akkor, jogász-ifju korában, még soha sem látott barna árnyékot leányajak felett és a négyesben, mialatt a csizmák és cipők hatalmasan kopogtak körülöttük a görbe padlón és a leányok, fiatalasszonyok fehér ruhája alól furcsa izzadságszag terjedt, nyomban eljegyezte magát Irmával.

Igen, ő volt az, Anna a régi szép, kacér és nevetgélő Anna vagy legalább is a leánya.Fritz, midőn izzadó üstökét törölgetve, későbben megállott Szindbád mellett, mindenben megerősítette a hajós föltevését.Igen, az a bizonyos régi Anna, a városkapitány leánya, férjhez ment, amott ül a sarokban, abban a fekete viklerben és a leányát, a táncosnőt, ugyancsak Annának hivják.

akkor volt itt táncmester, amikor te hátulgombolós nadrágban jártál és mindennap jól elvertünk a sétatéren.Emlékszel, hányszor földhöz vágtalak Egyszer a toronyból, a lépcsőn is legurítottunk.Szindbád ezekre a dolgokra ugyan nem emlékelékezett, de a tánciskola érdekelte.

hóval borított, befagyott folyón csak itt-ott akadt falvak közelében valamely kékesszinü lék, amelyben kivillant a folyó acélos vize, amint fagyosan, frissen suhant tovább a jegek alá.A néma, néptelen, mozdulatlan tájon utazó Szindbádnak mégis jólesett az a gondolat, hogy mellette, a mély partok között, versenyt utaznak szánjával a folyó és a hideg habok, a pisztránghalak a falvak alatt a jég alól kipillantanak a folyóba vágott lékeken és ismerősen látják viszont fenn az országúton a háromlovas szánt, amely órákon, mértföldeken át követte a folyó futását.

becsületes, nyilt és bátor volt, mint egy középkori lovag.Majd okos volt, mint a kigyó es mámoros álmokat próbált fejtegetni a másnapon.Voltak barátai gőgös nagyurak és bujdosó pénzhamisítók.Egyszer nőrabló volt, máskor otthonülő családapa.

Nyáron az elsuhanó fák és háztetők vigasztalják az utazót, ha a fensikon vágtat lóháton vagy kocsin.Télen meg kell elégedni a láthatatlan halakkal, amelyek a folyó jégboltozata alatt véle együtt utaznak és néha-néha léket találván, kipillantanak.

Tam-tam-tam, mondták a csengők és sehonnan nem felelt visszhang a szavukra.Oldalt, az országút mentén a Poprád folyó huzódott mély partok között, mint egy másik országút, amelyen lábnyomaikat hagyják a nyulak és rókák és egyéb vándorlók.

Itt-ott a folyó tulsó partján behavazott kis falvak, kicsinynek tetsző templomtornyok maradoztak el, egy léknél a folyó hátán három vörösszoknyás asszony ruhát sulykolt, majd egy magányos kuvasz ment keresztül a folyó jegén.A szeles, jéghideg levegőben Szindbád pokrócok és bundák között arra az időkre gondolt, midőn kis diák korában erre legelőször utazott és a főerdész tüzes lovait maga hajtotta és az útra jól beborozott a késmárki vendégfogadóban.

térképet rajzolt a városkáról, a folyóról és a kis kerti kapuról, ahol várni fogja éjjel egy órakor Tiz lépésnyire egy hidacska van, balról egy öreg körtefa áll villámsujtottan és a kutyát majd megköti este.Hajnalban megy egy vonat Pestre.

Voltál-e már azon a helyen, ahol a temető a hegyoldalban van és a temetőben valaki fekszik, akinek azt igérted, hogy sohasem hagyod el Szindbád az álomtalan álomból felébredve, megdörzsölte a szemét és nyomban tudta, hogy kire céloz a multból jövő hang.

Talán a szive sem dobogott azóta olyan hevesen Jött, jött csendesen, leskelődve, meglapulva és megijedve minden nesztől, minden hangtól azon a régi nyári éjszakán.Az emlékei nyomán ma szinte utánozni szeretné akkori régi lépéseit és erősen gondolt arra, hogy mi járhatott a fejében akkor, akkor, midőn itt jött az akácos uton.

Piros a torony hasa, mint jezsuita generálisnak a köntöse, akinek képét ugyan hol is látta valaha, valamikor Ah, megvan.A kis városkában, az algimnáziumhoz tartozó régi kolostorban, a hosszu, félhomályos folyosón, ahol annyi tömérdek régi papnak az arcképe derékig, olajban függ egymás mellett.

Fölmentek a létra tetejére, hogy a a másik oldalon ismét leszálljanak. Nézze dörmögte az algimnáziumi igazgató egyiken sincs ám nadrág A leánykák ügyetlenül, sikongatva, nevetve másztak föl és le a létrán.Ferenc gyakran nyitva felejtette a száját, amint a magasba meredt, az igazgató pedig állandóan döfködte a könyökével Szindbád oldalát.

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Tisztelt Szindbád ur mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas termetü zöld cserépkályha előtt foglalatoskodó ráncos szoknyás tót cselédleányra egy jóságos pillantást vetett a Krakkói kalapnál megtalál mindent, amit szeme, szája akar.

Verekedett verekedőkkel, másnap gyáván meghunyászkodott.Igy mulott Szindbádnak, a hajósnak az élete, amig végre elérkezett ahoz az időszakhoz, midőn sem a jelen, sem a jövő már nem izgatta gondolkozásra, álmodozásra, hanem a mult, a régen elmult ifjusága.

kancsisága a leánykának akkor még öntudatlanul igézte meg Szindbádot, későbben, évek multával már sokkal öntudatosabban közeledett a kancsal nőkhöz. Nem ismerik azok a szemnek izgató és titokzatos játékait, akik hibás szemü nöbe még nem voltak szerelmesek A négyesnek vége lett és egy teljes esztendő mulott el forró, érzéki levelezés közepette.

Talán az anyák nézegették sokat a kőben és olajban megörökített jeles grófot vagy még előbbről, nemzedékekkel előbbről datálódik ez a nagy hasonlatosság, amint például a kurucok Lőcsén való időzésekor csupa kis kuruckapitányt szültek az anyák Szindbád magában csak annyit konstatált, hogy az öreg fogadós fehér hajával, élénk, figyelő, kerek szemével és lecsüngő, széles bajszával olyanforma, amilyen a háromszáz év előtti Lubomirski lehetett öregember korában pedig, mint kiderült, az öreg fogadós születésére nézve nem is volt idevalósi, felnőtt korában költözött be a Krakkói kalapba.

gyertyát Janka öntötte. Mária füzetes rémregényeket olvasott és ijedten egymásra néztek, amidőn a szél végigdudált a sötét emeleten.Ugyancsak onnan az emeleti szobából hallgatták néha Anna csiklandós kacagását odalent az utca sötétjében és a fiatal tanárok dörmögő hangját.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

Vajjon hová tették a zabos zsákokat kérdezte magában Szindbád. Tehát senki sem volt az emeleten akkor, midőn Szindbád, az egy esztendővel öregebbé vállott diák, a halott Máriát meglátogatta.És a fehérruhás, fehérarcu leánykát meglátván, furcsa gerjedelmek ébredtek fel az ifjuban.

kakadufrizura vízszintes vonalba került és a Pajacsevics-nadrág egyik szára hátrafelé csusszant Aztán felemelkedett a szürkülő pomádés fej és a hármas toka méltóságosan elhelyezkedett a kemény galléron. Ez volt lovag Bresztóczky sugta az algimnáziumi igazgató.

papok közül csak az igazgató beszélt.Sovány, csinos emberke volt, élénk, villogó, életvidám szemmel és bizonyos előljárós fensőbbséggel. Mi ebben a kolostorban büntetésből vagyunk, uram.A rend ide, a határszélre azokat a rendtagokat helyezi, akiket valami okból meg akar büntetni.

Bacsó kertész az este meghalt.Most virrasztanak mellette felelte Irma.Vajjon azóta még mindig Bacsó kertész mellett virrasztanak a kis kerti házban Aztán a folyócska susogott a lábánál és törpe, kövér, zömök gyermekekhez hasonló füzek álldogáltak a közelben, a távolban.

Szindbádnak a félhomályhoz kezdett hozzászokni a szeme és így észrevette a táncosokat és táncosleányokat, akik félszegen és ügyetlenül lejtettek a szétvetett lábu tűzoltólétre körül, mint egy bizonyos központ körül.A kis diákok most is olyan rosszul szabott nadrágokat hordanak, mint az ő idejében és a cipők, a nagy havas cipők, szerfölött előnyomulnak tánc közben.

Mintha most is látná maga előtt a bakon a főerdész piros fülét és arcát, valamint zuzmarás bajszának a hegyét.Hirtelen a pörkölt dió szaga, valamint a friss kalács illata ütötte meg az orrát Persze, persze, akkor, huszonöt esztendő előtt karácsony volt, amikor ezen a tájon utazott és a szüleihez igyekezett az ünnepi napokra.

emlékezett Szindbád, hogy az ő ifjukorában a polgármesternek, a postamesternek, a kapitánynak és mindazoknak az uraknak, akik valamit számítottak a kis határszéli városkában, egytől-egyig ó-spanyol bajuszuk, Lubomirski-arcuk volt.

cselédleány a kályhával elvégezvén dolgát, alázatos csókot nyomott a vendég kezére és havas, sáros csizmájával kikopogott a szobából.Szindbád kedvetlenül, kezét, amelyet előbb a leány megcsókolt, kabátjához dörzsölve, nézett utána, a Krakkói kalap érdemes gazdája az utazótáskát tologatta a falhoz, mintha nem talált volna számára elég helyet a nagy szobában.

vöröshaju doktor szórakozottan felelt Az a vén skatulya csak azért van itt, hogy a mulatságunkat rontsa Habár, a multkor ő maga is felmászott a létrára.Tudod, az öregasszonyok versenyében Az igazgató, aki némileg féltékeny szemmel nézte Fritz és Szindbád beszélgetését, csakhamar életjelt adott magáról.

évben jártak erre utazók, turisták voltak és alföldi tanítók, a Krakkói kalappal nagyon meg voltak elégedve.Szindbád az ablaknál állott és szórakozottan, elgondolkozva nézegette az előtte elterülő piacteret.Igen, erre járt az algimnáziumba, rövidszáru csizmácskái itt kopogtak a kivájt köveken és a toronyban, ahol harangozott, bizonyára megtalálná a nevét valamelyik korhadt gerendán vagy a mennyezeten Szindbád, a hajós Szinte kedve lett volna a toronyba felmenni most.

diákok egyre-másra bukdácsoltak az ellenséges létra körül, míg a falak mellett a szülők morogva dugták össze fejüket.A fekete kendőket és fekete süvegeket.A lovag hiába kopogott erélyesen hegedűje hátán, a tánc sehogy sem akart rendes medrébe igazodni.

Szindbádnak szerencséje volt a fogadóssal, akinél megszállott a Krakkói kalaphoz címzett fogadóban.A fogadós régi ember volt a régi fogadóban bizonyára olyan emberekre is emlékezik, akikre már én sem emlékezem, gondolta magában Szindbád, amint a keskeny csigalépcsőn felfelé botorkált a szobájába, amelyet számára kijelölt a gazda.

Szindbád még azzal vissza is térhet.Szindbád megkerülte a templomot és végigment egy kis térségen.Igen, ott van a patika a sarkon és balról a cukrász.A kis város éjfélutáni álmában csöndesen szuszogott körülötte.Már elérte azt a kis közöcskét is, ahol egymásra boruló fák között visz az ut a folyócska felé A kalapját levette a fejéről és egyszerre úgy érezte, hogy a szive megint úgy dobogott, mint husz esztendővel ezelőtt dobogott.

Balról, a folyó tulsó partjáról egy darabig sötét, szinte gyászfekete fenyveserdő kiséri a csengős szánt.A fenyves teteje fehér a leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő tájakat, ahová a fák sürüsége miatt még a hó sem esik be.

semmi sem jutott eszébe a régi gondolatok közül, csak maga a tény, hogy levelekben amelyeket azóta elégetett megállapodott egy fiatal leánykával, hogy éjjel egyszer felkeresi.Sokáig, csaknem egy esztendeig folyt a levelezés a vidéki kislány és a pesti fiatalember között.

Szindbád ugyanis elérkezett életének ahoz a korszakához, amidőn körülbelül már mindent megpróbált, ami az életben kellemes vagy kellemetlen.Vitorlázott a messzi tengereken és érintett ismeretlen szigetországokat Volt gazdag és volt szegény.

Látott halált, látott születést, esküvőt, házasságtörést és gyilkosságot az erdőben.Egyszer sirt is, pénz miatt véres könnyet sirt és titokban segített a szegényeken.Imádkozott elhagyott kis templomban és orvgyilkosságot forgatott a fejében ellensége ellen.

Kezével hevesen tapsolni kezdett és a fejével integetett a kis táncmesternek Kezdjük már.Az idő későre jár kiáltotta.A kis hegedü elhallgatott és bizonyos izgalom futott végig a termen.Az algimnázium igazgatója most gyorsan karonfogta Szindbádot, mielőtt Fritz megelőzhetné és a fülébe sugta Jöjjön, Szindbád úr, a legjobb helyre vezetem, ahonnan mindent láthat.

nagyvárosi emberek, tudjuk, hogy micsoda válogatott élvezetek vannak a nagyvárosban.A pompás szinházi előadások, hangversenyek, a bálok Egyrészt baj volt az is az én esetemben, hogy Rimaszombatban nyilvános bálban táncoltam egy bizonyos kéteshirü hölgygyel, hogy el ne felejtsem.

Néha megvillant odalent a bolthajtással kezdődő és végződő utcácskában egy fehér szoknyafodor és Mária, Szindbád mellett kikönyökölve az ablak párkányára, halkan, forrón és hosszasan sóhajtott.Pedig csak tizenhat esztendős, beteges, sápadt, kékszemü teremtés volt.