Générateur hongrois de faux textes aléatoires

Lorem ipsum a généré 40 paragraphes pour vous.
Vous pouvez utiliser ce texte lorem ipsum dans vos maquettes, sites web, design, ebook... Le texte généré aléatoirement est libre de droit.

Le faux texte a bien été copié

kacagást ő már halotta valahol, valaha Igen, így kacagott Anna, a szép, telikeblü és kövérkés Anna, ott abban a szűk, csöndes utcácskában, amikor estenden a fiatal tanárokkal sétálgatott.A félhomályos utcácskában ugyancsak így csendült fel az a régen hallott női viháncolás és Szindbád képzeletében megjelent két gömbölyü és fehér női térd, amelyet hajdanában a fehér függöny mögül látott.

Szindbádnak a félhomályhoz kezdett hozzászokni a szeme és így észrevette a táncosokat és táncosleányokat, akik félszegen és ügyetlenül lejtettek a szétvetett lábu tűzoltólétre körül, mint egy bizonyos központ körül.A kis diákok most is olyan rosszul szabott nadrágokat hordanak, mint az ő idejében és a cipők, a nagy havas cipők, szerfölött előnyomulnak tánc közben.

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Tam-tam-tam, mondták a csengők és sehonnan nem felelt visszhang a szavukra.Oldalt, az országút mentén a Poprád folyó huzódott mély partok között, mint egy másik országút, amelyen lábnyomaikat hagyják a nyulak és rókák és egyéb vándorlók.

Irmának még egy érdekessége volt.Mintha kissé kancsalított volna a szemével, de ez csak akkor lett láthatóvá, midőn erősen a Szindbád szemébe nézett.Az egyik szeme, a balszeme furcsán, titokzatosan, ingerlően, mintha érzékien mosolygott volna akkor is, midőn a másik szeme komoly, harmatos és mélázó tekintetü volt.

Tehát ezért vagyok itt, az isten háta mögött, ahol soha az életbe többé szinházat nem láthatok Ferenc barátom az itallal van megakadva, harmadik társunkról, az öregről ne is beszéljünk mondta a direktor és különös mozdulatot tett a kezével a homloka körül.

Közben lélekzetét visszafojtva figyelte a halott leány lezárt szemét, hallgatózott a grádics felé, közben pedig kamasz képzelete a homlokába a halántékába kergette a vért Lehajtott fővel, szégyenkezve bandukolt ki a kapun.Szindbád tehát leballagott a csigalépcsőn a homályos kis étterembe, ahol egy darabig a régi halotton, a kis Márián gondolkozott, aztán csakhamar ismeretséget kötött az asztaltársaival, mert egyetlen hosszu asztal volt a fogadóban az algimnázium igazgatójával és egy Ferenc nevü pappal, meg az orvossal.

Szindbád egy darabig házasság céljából levelezett a kisasszonnyal, akivel egy szomszéd városkában, a bálon egyszer a négyest táncolta.Irmának hivták és barna volt, nagyhaju és az ajka fölött gyönge kis árnyék lebegett, mint a fehérbőrü, barna nőknél Szindbád ezt azóta gyakran tapasztalta.

kancsisága a leánykának akkor még öntudatlanul igézte meg Szindbádot, későbben, évek multával már sokkal öntudatosabban közeledett a kancsal nőkhöz. Nem ismerik azok a szemnek izgató és titokzatos játékait, akik hibás szemü nöbe még nem voltak szerelmesek A négyesnek vége lett és egy teljes esztendő mulott el forró, érzéki levelezés közepette.

Vajjon hová tették a zabos zsákokat kérdezte magában Szindbád. Tehát senki sem volt az emeleten akkor, midőn Szindbád, az egy esztendővel öregebbé vállott diák, a halott Máriát meglátogatta.És a fehérruhás, fehérarcu leánykát meglátván, furcsa gerjedelmek ébredtek fel az ifjuban.

diákok egyre-másra bukdácsoltak az ellenséges létra körül, míg a falak mellett a szülők morogva dugták össze fejüket.A fekete kendőket és fekete süvegeket.A lovag hiába kopogott erélyesen hegedűje hátán, a tánc sehogy sem akart rendes medrébe igazodni.

Szindbádot a létra mellé vitte és titokzatosan a magasba mutatott.A mulatság nyomban kezdetét vette, amikor az igazgató másodszor tapsolt.Fritz valamely indulót kezdett fütyülni és a leányok tánclépésben kergetőztek a szobában.Amikor a termet körülfutották, egyenkint a szárnyas, kétlábon álló létrához szaladtak és gyorsan felkapaszkodtak a létra széles fokain.

Balról, a folyó tulsó partjáról egy darabig sötét, szinte gyászfekete fenyveserdő kiséri a csengős szánt.A fenyves teteje fehér a leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő tájakat, ahová a fák sürüsége miatt még a hó sem esik be.

Nyáron az elsuhanó fák és háztetők vigasztalják az utazót, ha a fensikon vágtat lóháton vagy kocsin.Télen meg kell elégedni a láthatatlan halakkal, amelyek a folyó jégboltozata alatt véle együtt utaznak és néha-néha léket találván, kipillantanak.

nagyvárosi emberek, tudjuk, hogy micsoda válogatott élvezetek vannak a nagyvárosban.A pompás szinházi előadások, hangversenyek, a bálok Egyrészt baj volt az is az én esetemben, hogy Rimaszombatban nyilvános bálban táncoltam egy bizonyos kéteshirü hölgygyel, hogy el ne felejtsem.

Szeretett hajadonokat és érett asszonyokat.A legjobb borból ivott és fillér nélkül is ődöngött.Volt hódítóan egészséges és volt beteg és szomoru.A haja egyszerre fehéredni kezdett és akkor bölcs lett Szindbád.De midőn a legbölcsebb volt, akkor is szeretett nagyokat kurjantani éjjel a borosasztalnál, a tánc-zene hangjainál.

Néha megvillant odalent a bolthajtással kezdődő és végződő utcácskában egy fehér szoknyafodor és Mária, Szindbád mellett kikönyökölve az ablak párkányára, halkan, forrón és hosszasan sóhajtott.Pedig csak tizenhat esztendős, beteges, sápadt, kékszemü teremtés volt.

hónap mulva titkos, göndörkés, acélkék hajszálakat kapott levélben Szindbád a messzi vidéki városkából két hónap multával pedig pontosan megállapodtak, hogy éjszakára Szindbád megérkezik a vonattal az ismeretlen városkába.

Abban a házban három gyönyörü leány lakott.A városkapitány leányai.És Szindbád is ott lakott, egy évig és két hónapig, mint kosztos diák.Anna, a legnagyobb, telt, nevetős és szürkeszemü, már nem volt fiatal leány.Este az ablak alatt sétálgatott a fiatal paptanárokkal és teli kacagását a sötétben, csiklandozó, pajkos kiáltását ime még most is hallja.

Szindbád ugyanis elérkezett életének ahoz a korszakához, amidőn körülbelül már mindent megpróbált, ami az életben kellemes vagy kellemetlen.Vitorlázott a messzi tengereken és érintett ismeretlen szigetországokat Volt gazdag és volt szegény.

Szindbád még azzal vissza is térhet.Szindbád megkerülte a templomot és végigment egy kis térségen.Igen, ott van a patika a sarkon és balról a cukrász.A kis város éjfélutáni álmában csöndesen szuszogott körülötte.Már elérte azt a kis közöcskét is, ahol egymásra boruló fák között visz az ut a folyócska felé A kalapját levette a fejéről és egyszerre úgy érezte, hogy a szive megint úgy dobogott, mint husz esztendővel ezelőtt dobogott.

völgybe lefelé ereszkedve, látta a kéményeket és tűzfalakat, mint megannyi orgonasipokat.A piactéren a kerekes kút hó-házikójában álldogál és a pohos toronyban delet kezdenek harangozni.De a harangok hangjára már nem emlékezett A Poprád, amely idáig hűségesen elkisérte, mint egy csavargó kutya, elandalgott a távoli rekettyés berkek felé, mintha azt hinné, hogy még mindég medvebőr-süvegü katonák állanak a városka kapujánál, akik a passzust kérik az utazótól.

Szindbádnak szerencséje volt a fogadóssal, akinél megszállott a Krakkói kalaphoz címzett fogadóban.A fogadós régi ember volt a régi fogadóban bizonyára olyan emberekre is emlékezik, akikre már én sem emlékezem, gondolta magában Szindbád, amint a keskeny csigalépcsőn felfelé botorkált a szobájába, amelyet számára kijelölt a gazda.

Mintha most is látná maga előtt a bakon a főerdész piros fülét és arcát, valamint zuzmarás bajszának a hegyét.Hirtelen a pörkölt dió szaga, valamint a friss kalács illata ütötte meg az orrát Persze, persze, akkor, huszonöt esztendő előtt karácsony volt, amikor ezen a tájon utazott és a szüleihez igyekezett az ünnepi napokra.

szinültig megrakott ágy állott a csúcsíves toronyszobában és az ágyakból olyan dohos szag ömlött ki, mintha Rákóczi Ferenc lett volna az utolsó vendég, aki bujdosásában a Krakkói kalapnál megszállott.A két ablak között egy medvebőr bundás, aranyláncos, széles, ó-spanyolos bajuszu férfiu arcképe, aki structollas kalapja alól figyelmes tekintettel fogadta a belépőket.

Esténként kipirulva, heveskedve és pörlekedve jött haza az ablak alatti sétából.Gyorsan levetkőzött és nem törődött vele, hogy a szomszédszobából Szindbád lesi őt vetkezés közben Ah, a fehér, kerek térdekre ime most is emlékezik.

papok közül csak az igazgató beszélt.Sovány, csinos emberke volt, élénk, villogó, életvidám szemmel és bizonyos előljárós fensőbbséggel. Mi ebben a kolostorban büntetésből vagyunk, uram.A rend ide, a határszélre azokat a rendtagokat helyezi, akiket valami okból meg akar büntetni.

Talán az anyák nézegették sokat a kőben és olajban megörökített jeles grófot vagy még előbbről, nemzedékekkel előbbről datálódik ez a nagy hasonlatosság, amint például a kurucok Lőcsén való időzésekor csupa kis kuruckapitányt szültek az anyák Szindbád magában csak annyit konstatált, hogy az öreg fogadós fehér hajával, élénk, figyelő, kerek szemével és lecsüngő, széles bajszával olyanforma, amilyen a háromszáz év előtti Lubomirski lehetett öregember korában pedig, mint kiderült, az öreg fogadós születésére nézve nem is volt idevalósi, felnőtt korában költözött be a Krakkói kalapba.

Látott halált, látott születést, esküvőt, házasságtörést és gyilkosságot az erdőben.Egyszer sirt is, pénz miatt véres könnyet sirt és titokban segített a szegényeken.Imádkozott elhagyott kis templomban és orvgyilkosságot forgatott a fejében ellensége ellen.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

Tisztelt Szindbád ur mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas termetü zöld cserépkályha előtt foglalatoskodó ráncos szoknyás tót cselédleányra egy jóságos pillantást vetett a Krakkói kalapnál megtalál mindent, amit szeme, szája akar.

terpeszkedő létra ugyan tökéletesen megzavarta a táncok menetét és csak az ügyesebb táncospárok tudtak kellő fordulattal elsuhanni a létra lábai között még se jutott eszébe senkinek, hogy a létrát a terem közepéről félrevonja.

torony, mint egy nagy, barna, idegen katona nézett szembe Szindbáddal a nyári éjszakán az akácok felett és a földszintes házak meglapulva menekülnek a katona lábához, mint akkor, egyszer, régen, sok esztendővel ezelőtt, midőn a fiatal Szindbád nyári éjszaka a városkába jött.

Meglehet, gondolta Szindbád, hogy a világ kezdete óta azon a helyen állott a létra, senki sem akart ujító lenni a városkában.Nos, mint említém, Szindbád megjelenése méltóságteljes és tiszteletreméltó volt.Az algimnáziumi igazgató szinpadias lépésekkel és bizonyos ünnepélyességgel vezette őt karjánál fogva, míg Ferenc a hátuk mögött sunyi mosollyal kullogott.

főerdész úrnak olyan piros volt a bekecse, mint a forrázott rák szine, akkoriban ez volt a legszebb bekecs a Kárpátok alatt És ime, a pohos toronynak dereka, amint a völgyből amott kibontakozik, éppen olyan piros szinü, mint a régi bekecs volt.

Itt-ott a hegyhátak nyergében olyan ragyogó fehérségünek látszik a Kárpát hava, mintha nem is hó volna az, hanem valami természeti csoda.Az olvasztott acélnak van ilyen szine néha éjszaka, mély, sötét hegyek között a vashámorban.A hegyek kéksége pedig megközelíti a tenger kékségét, amidőn Trieszt felé jövet, késő őszi délután megpillantjuk a vasuti kocsi ablakából az Adriai-öblöt.

kereszten, balról, egy vén fekete varju ült, mint hajdanában.Szindbád, aki az unalom és idegesség elől ragyogó estéjü Budapestről e nagy téli időben elutazott, ilyenformán érkezett meg egy napon a határszéli városkába, ahol vastag hóréteg alatt régi emeletes házikók huzódnak meg szorosan egymás mellett, mintha fáznának a hidegben.

leánykák után néhány feketeruhás asszonyság is nekiindult a létrának, de az igazgató akkor már karonfogta Szindbádot. Ők is produkálni akarják magukat az idegen úr előtt mondta. Főzze le őket.Hagyjuk itt őket Szindbád térdig érő hóban ballagott a direktorral a szigetről a város felé.

abban a tánciskolában kérdezte. Tulajdonképpen semmi sincs felelt alattomosan mosolyogva az algimnáziumi igazgató. A leányok, asszonyok táncolnak, mi meg nézzük a dolgot.Valahogyan eltelik az idő És ez a legfontosabb.

mulva meg is halt.Szindbád akkor már nem a városkapitánynál volt kosztosdiák, hanem a jegyzőnél és természetesen eljött látogatni a halottat.A halott Mária fehér ruhában és fehér cipőben feküdt a koporsóban és ekkor éppen senki sem volt a halott mellett odafent a lakatlan emeleten, ahol tavaly zsákokban tartották a lovaknak való abrakot.