Générateur hongrois de faux textes aléatoires

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Persze, persze, Szindbád most már emlékezett, hogy huszonöt esztendő előtt gyakran találkozott a szélesbajuszu és buzogányt tartó férfiuval képeken és kőbevésetten, amint a városkára háromszáz esztendő elmultával is vigyáz a templomban, a városházán és a postaépületben, ahol még megvan a lovak istállója, amelyeket a szán elé fogtak, hogy tovább röpítsék a gránic felé az utazót.

Tam-tam-tam, mondták a csengők és sehonnan nem felelt visszhang a szavukra.Oldalt, az országút mentén a Poprád folyó huzódott mély partok között, mint egy másik országút, amelyen lábnyomaikat hagyják a nyulak és rókák és egyéb vándorlók.

emlékezett Szindbád, hogy az ő ifjukorában a polgármesternek, a postamesternek, a kapitánynak és mindazoknak az uraknak, akik valamit számítottak a kis határszéli városkában, egytől-egyig ó-spanyol bajuszuk, Lubomirski-arcuk volt.

papok közül csak az igazgató beszélt.Sovány, csinos emberke volt, élénk, villogó, életvidám szemmel és bizonyos előljárós fensőbbséggel. Mi ebben a kolostorban büntetésből vagyunk, uram.A rend ide, a határszélre azokat a rendtagokat helyezi, akiket valami okból meg akar büntetni.

Olyan viharosan keringett körül a teremben, hogy mindig attól kellett félni, hogy táncosnőjével együtt felborul.Amig egyszer végre csakugyan megcsuszott mint későbben mondta szándékosan és estében a táncosnő térdébe, bokájába kapaszkodott.

Bacsó kertész az este meghalt.Most virrasztanak mellette felelte Irma.Vajjon azóta még mindig Bacsó kertész mellett virrasztanak a kis kerti házban Aztán a folyócska susogott a lábánál és törpe, kövér, zömök gyermekekhez hasonló füzek álldogáltak a közelben, a távolban.

Tisztelt Szindbád ur mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas termetü zöld cserépkályha előtt foglalatoskodó ráncos szoknyás tót cselédleányra egy jóságos pillantást vetett a Krakkói kalapnál megtalál mindent, amit szeme, szája akar.

Szindbád még azzal vissza is térhet.Szindbád megkerülte a templomot és végigment egy kis térségen.Igen, ott van a patika a sarkon és balról a cukrász.A kis város éjfélutáni álmában csöndesen szuszogott körülötte.Már elérte azt a kis közöcskét is, ahol egymásra boruló fák között visz az ut a folyócska felé A kalapját levette a fejéről és egyszerre úgy érezte, hogy a szive megint úgy dobogott, mint husz esztendővel ezelőtt dobogott.

semmi sem jutott eszébe a régi gondolatok közül, csak maga a tény, hogy levelekben amelyeket azóta elégetett megállapodott egy fiatal leánykával, hogy éjjel egyszer felkeresi.Sokáig, csaknem egy esztendeig folyt a levelezés a vidéki kislány és a pesti fiatalember között.

igazgató nem lehetett több harmincötévesnél, Ferenc, a hallgatag, a pohárba mélyedő Ferenc talán még annyi sem volt, a körorvos, a mult rejtélyes kalandjait ismerő Fritz, Szindbáddal volt egykoru, Szindbád tehát sörözés közben felvetette a kérdést És a nőkkel hogy vagyunk itt, uraim Én házas ember vagyok, négy gyermekem van felelt Fritz.

torony, mint egy nagy, barna, idegen katona nézett szembe Szindbáddal a nyári éjszakán az akácok felett és a földszintes házak meglapulva menekülnek a katona lábához, mint akkor, egyszer, régen, sok esztendővel ezelőtt, midőn a fiatal Szindbád nyári éjszaka a városkába jött.

Szeretett hajadonokat és érett asszonyokat.A legjobb borból ivott és fillér nélkül is ődöngött.Volt hódítóan egészséges és volt beteg és szomoru.A haja egyszerre fehéredni kezdett és akkor bölcs lett Szindbád.De midőn a legbölcsebb volt, akkor is szeretett nagyokat kurjantani éjjel a borosasztalnál, a tánc-zene hangjainál.

Midőn ismét felpillantott, a vörösdereku tornyot már annyira utolérték, mert eleinte úgy látszott, hogy az távolodik előlük az országút kanyarulatai miatt hogy Szindbád megláthatta a torony havas sisakján sétálgató fekete varjakat és csókákat.

Valaki valahol csiklandósan, hosszan, vigan felnevetett a félhomályban, mintha egérke szaladt volna végig a hátán A különös, izgató és titkos kacagás Szindbád füléhez ért és a hajós meglepetten, csodálkozva emelte föl a fejét.

Igen, igen, abban az időben csak a térdekre és a térdek körüli részekre volt kiváncsi Szindbád a vetkező nőnél, pedig Annának a válla is kerek és fehér volt.Janka, a második, sovány és konyhaszagu teremtés volt, mély hangon beszélt, és Szindbádról még csak annyi véleménye sem volt, hogy szóba álljon vele.

Ebben az időben csupán ennyi intelligencia volt a Krakói kalapban együtt.Az orvosról csakhamar kiderült, hogy hajdani iskolatársa volt az algimnáziumban Fritznek hivták.Szindbád többre nem tudott emlékezni, bár az orvos mindenféle kalandokat, nagyszerü jeleneteket emlegetett a multból.

Vajjon hová tették a zabos zsákokat kérdezte magában Szindbád. Tehát senki sem volt az emeleten akkor, midőn Szindbád, az egy esztendővel öregebbé vállott diák, a halott Máriát meglátogatta.És a fehérruhás, fehérarcu leánykát meglátván, furcsa gerjedelmek ébredtek fel az ifjuban.

érezte, hogy itt volt boldog, itt, ebben a csöndes, félig középkorias városkában, ahol van egy utca, amelynek elején és végén bolthajtásba hajlanak a házak.A bolthajtás felett ablakok vannak és egy ilyen ablak mögött lakott valamikor ő Egy cserép virágot helyezett Anna kisasszony az ablakra, valamint ott hevertek az iskolakönyvek is.

néhány pillanat mulva, amikor Fritz doktor talpraugorva, táncosnőjét az algimnáziumi igazgató és a vendég Szindbád felé kormányot az Szindbád, a hajós, alig csodálkozott azon, hogy a Fritz táncosnőjébe a telikeblü és világosbarna haju Annát fölismerte.

Verekedett verekedőkkel, másnap gyáván meghunyászkodott.Igy mulott Szindbádnak, a hajósnak az élete, amig végre elérkezett ahoz az időszakhoz, midőn sem a jelen, sem a jövő már nem izgatta gondolkozásra, álmodozásra, hanem a mult, a régen elmult ifjusága.

direktor elkomolyodott, de csak azért, hogy titokzatos, szinpadias nevetését annál jobban előtüntethesse. Nos, igen, a tánciskola itt a helybeliek egyetlen szórakozása.Télen eljön a táncmester Késmárkról A vörös doktor élénken közbeszólott Tán hallottad a hires lovag Bertyánszky nevét No, és az öreg Bertyánszkyt biztosan ismerted.

Balról, a folyó tulsó partjáról egy darabig sötét, szinte gyászfekete fenyveserdő kiséri a csengős szánt.A fenyves teteje fehér a leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő tájakat, ahová a fák sürüsége miatt még a hó sem esik be.

Szindbádnak a félhomályhoz kezdett hozzászokni a szeme és így észrevette a táncosokat és táncosleányokat, akik félszegen és ügyetlenül lejtettek a szétvetett lábu tűzoltólétre körül, mint egy bizonyos központ körül.A kis diákok most is olyan rosszul szabott nadrágokat hordanak, mint az ő idejében és a cipők, a nagy havas cipők, szerfölött előnyomulnak tánc közben.

Kezével hevesen tapsolni kezdett és a fejével integetett a kis táncmesternek Kezdjük már.Az idő későre jár kiáltotta.A kis hegedü elhallgatott és bizonyos izgalom futott végig a termen.Az algimnázium igazgatója most gyorsan karonfogta Szindbádot, mielőtt Fritz megelőzhetné és a fülébe sugta Jöjjön, Szindbád úr, a legjobb helyre vezetem, ahonnan mindent láthat.

Szindbád, az ezeregyéjszakabeli hajós történetünk előtt körülbelül huszonöt esztendővel kis diák volt a határszéli algimnáziumban, a Kárpát alatt, valamint a legjobb valcer-táncos a városka tánciskolájában.A mohos zsindelytetők alatt, ahol az algimnázium meghuzódott, Szindbád semmiféle nevezetes emléket nem hagyott maga után, a névaláirásán kívül a torony falán ellenben a tánciskolában, táncos lányok és fiuk között, Szindbád emléke sokáig kedves emlékezetben maradott, amint a következőkből majd minden kiderül.

Esténként kipirulva, heveskedve és pörlekedve jött haza az ablak alatti sétából.Gyorsan levetkőzött és nem törődött vele, hogy a szomszédszobából Szindbád lesi őt vetkezés közben Ah, a fehér, kerek térdekre ime most is emlékezik.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

leánykák után néhány feketeruhás asszonyság is nekiindult a létrának, de az igazgató akkor már karonfogta Szindbádot. Ők is produkálni akarják magukat az idegen úr előtt mondta. Főzze le őket.Hagyjuk itt őket Szindbád térdig érő hóban ballagott a direktorral a szigetről a város felé.

Akkor csak homályosan, alig észrevehetőleg állott helyén a torony, amely talán magasabb is volt, mint most.És a házikók fehér és fekete bárányokhoz hasonlítottak, amelyek a vihar előtt összebujnak.Az ifju Szindbád fejében és szemében vérhullámok nyargaltak.

Szindbád egy darabig házasság céljából levelezett a kisasszonnyal, akivel egy szomszéd városkában, a bálon egyszer a négyest táncolta.Irmának hivták és barna volt, nagyhaju és az ajka fölött gyönge kis árnyék lebegett, mint a fehérbőrü, barna nőknél Szindbád ezt azóta gyakran tapasztalta.

főerdész úrnak olyan piros volt a bekecse, mint a forrázott rák szine, akkoriban ez volt a legszebb bekecs a Kárpátok alatt És ime, a pohos toronynak dereka, amint a völgyből amott kibontakozik, éppen olyan piros szinü, mint a régi bekecs volt.

völgybe lefelé ereszkedve, látta a kéményeket és tűzfalakat, mint megannyi orgonasipokat.A piactéren a kerekes kút hó-házikójában álldogál és a pohos toronyban delet kezdenek harangozni.De a harangok hangjára már nem emlékezett A Poprád, amely idáig hűségesen elkisérte, mint egy csavargó kutya, elandalgott a távoli rekettyés berkek felé, mintha azt hinné, hogy még mindég medvebőr-süvegü katonák állanak a városka kapujánál, akik a passzust kérik az utazótól.

Szindbád amely álnév még abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit olvasgatták és maguknak hősöket választottak a rege alakjaiból megnövekedett, széles vállu, deresedő férfiu lett, midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjukora emlékeit.

Mintha most is látná maga előtt a bakon a főerdész piros fülét és arcát, valamint zuzmarás bajszának a hegyét.Hirtelen a pörkölt dió szaga, valamint a friss kalács illata ütötte meg az orrát Persze, persze, akkor, huszonöt esztendő előtt karácsony volt, amikor ezen a tájon utazott és a szüleihez igyekezett az ünnepi napokra.