Générateur hongrois de faux textes aléatoires

Szürkés, acélfényü este volt.A Poprád aluszékonyan suttogott a hid alatt a léknél és a pohos torony komolyan állott a havas háztetők fölött.Szindbád egyszerre megállott és hosszan, édesdeden felkacagott.SZINDBÁD MÁSODIK UTJA. Szindbád, Szindbád mondta a Hang egy éjszakán.

Akkor csak homályosan, alig észrevehetőleg állott helyén a torony, amely talán magasabb is volt, mint most.És a házikók fehér és fekete bárányokhoz hasonlítottak, amelyek a vihar előtt összebujnak.Az ifju Szindbád fejében és szemében vérhullámok nyargaltak.

Látott halált, látott születést, esküvőt, házasságtörést és gyilkosságot az erdőben.Egyszer sirt is, pénz miatt véres könnyet sirt és titokban segített a szegényeken.Imádkozott elhagyott kis templomban és orvgyilkosságot forgatott a fejében ellensége ellen.

Nyár volt akkor és harmatos volt az éjszaka.A kis vasuti állomás pislogó lámpásaival csakhamar elmaradt Szindbád mögött, amint felöltőjébe burkolózva, hosszu álmodozó lépésekkel megindult az akácfák között, a homokos uton.Midőn az ut fordulójánál hátranézett, még látta a messzi vasuti sinek mentén a váltó-lámpás zöld szemét utána tekinteni, mintha a nagy fekete éjszakában csupán ez az egy szem volna csak arra kiváncsi, hogy mit is akarhat Szindbád a városkában, amely sötéten, álomba merülten tünedezett fel a homályba borult akácfák mögött.

becsületes, nyilt és bátor volt, mint egy középkori lovag.Majd okos volt, mint a kigyó es mámoros álmokat próbált fejtegetni a másnapon.Voltak barátai gőgös nagyurak és bujdosó pénzhamisítók.Egyszer nőrabló volt, máskor otthonülő családapa.

feketéllettek a falak mentén, mint a varjak estenden az őszi erdő ritkuló fáin. A szülők mondta ünnepélyesen a direktor és a kalapjával félkört írt le a levegőbe.A hangulat tagadhatatlanul feszes és ünnepélyes volt az idegen vendég jelenlétében.

Tisztelt Szindbád ur mondta az öreg fogadós, miután a hatalmas termetü zöld cserépkályha előtt foglalatoskodó ráncos szoknyás tót cselédleányra egy jóságos pillantást vetett a Krakkói kalapnál megtalál mindent, amit szeme, szája akar.

Vonatra ült, éjjel-nappal utazott vasuti kocsiban, végül szánon, melyet három ló vont, mert hiszen nem messzire volt ide az orosz határ.A csengők csörögtek a lovak szerszámján, amint az öles hóval borított országuton, a széles fensikon Szindbáddal nyargaltak.

kacagást ő már halotta valahol, valaha Igen, így kacagott Anna, a szép, telikeblü és kövérkés Anna, ott abban a szűk, csöndes utcácskában, amikor estenden a fiatal tanárokkal sétálgatott.A félhomályos utcácskában ugyancsak így csendült fel az a régen hallott női viháncolás és Szindbád képzeletében megjelent két gömbölyü és fehér női térd, amelyet hajdanában a fehér függöny mögül látott.

Persze, persze, Szindbád most már emlékezett, hogy huszonöt esztendő előtt gyakran találkozott a szélesbajuszu és buzogányt tartó férfiuval képeken és kőbevésetten, amint a városkára háromszáz esztendő elmultával is vigyáz a templomban, a városházán és a postaépületben, ahol még megvan a lovak istállója, amelyeket a szán elé fogtak, hogy tovább röpítsék a gránic felé az utazót.

igazgató csöndesen mosolygott, Ferenc a poharába nézett borostás, szomorkás, elhidegült arcával. A nőkkel kezdte a direktor és hangja szinpadiasan csengett úgy vagyunk, Szindbád úr, hogy sehogy se vagyunk.Az ördög vinné el, nekünk itt semmi szórakozásunk sincs.

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Balról, a folyó tulsó partjáról egy darabig sötét, szinte gyászfekete fenyveserdő kiséri a csengős szánt.A fenyves teteje fehér a leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő tájakat, ahová a fák sürüsége miatt még a hó sem esik be.

Igen, ő volt az, Anna a régi szép, kacér és nevetgélő Anna vagy legalább is a leánya.Fritz, midőn izzadó üstökét törölgetve, későbben megállott Szindbád mellett, mindenben megerősítette a hajós föltevését.Igen, az a bizonyos régi Anna, a városkapitány leánya, férjhez ment, amott ül a sarokban, abban a fekete viklerben és a leányát, a táncosnőt, ugyancsak Annának hivják.

Piros a torony hasa, mint jezsuita generálisnak a köntöse, akinek képét ugyan hol is látta valaha, valamikor Ah, megvan.A kis városkában, az algimnáziumhoz tartozó régi kolostorban, a hosszu, félhomályos folyosón, ahol annyi tömérdek régi papnak az arcképe derékig, olajban függ egymás mellett.